Megmondtam neki. Szerintem azt hitte, csak viccelek, mert akkor éppen nagyon pajkos kedvében volt, és ezért azt gondolhatta, csak azért vágtam az egészet az arcába, hogy kicsit lenyugodjon már. Pedig nem... de ha komolyan is vette... akkor faszom, miért kell még most is ilyen kedvesnek lennie? Miért kell még mindig becézgetnie? Miért hiteti el még mindig, hogy értékes vagyok? Egyáltalán... vajon jobb lenne, ha most inkább félvállról venne? Mit vártam, úgy őszintén? Ezt akartam, nem? Az csak szarabb lenne, ha most úgy menne el mellettem, mintha idegenek lennénk. Igen, akkor mehetne a levesbe, hogy ő is pooontosan uuugyan ooolyan, mint a többi. Erre mit ad Isten? Nem, ő kiemelkedik közülük, jó ég tudja miért. Talán olyan, mint én.

Ugyanakkor rákérdeztem Zolinál, hogy mostanában mitől jött ki rajta ez a bújósság meg aranyosság, mert bár tényleg jólesik, de nem tudok mire vélni. Azt válaszolta, hogy ő se tudja, talán kezd visszatérni a régi önmagához. Ha így lenne, visszakapnám azt a Zolit akibe beleszerettem, aki annak idején volt... aki... aki nem Zoli volt, hanem még Buzipunk. :D Mintha egy másik élet lett volna, másik Zolival és másik Szilvivel. Olyan távoli a múlt! De most közelinek tűnik, és két kézzel akarok utána kapni, hogy még egyszer ne szalasszam el.

Összességében véve úgy érzem, jó döntést hoztam, és tudjátok mit? Annyira nem is bánom.