Azt hiszem, az idei év elég eseménydúsan telt. És jól. Minden álmom valóra vált. Kezdődött azzal, hogy már az év első óráiban összejöttem Zolival, aki... aki Zoli. Annyi várakozás és sóvárgás, kudarc és harc után újra magamhoz ölelhettem. Aztán végre valahára leérettségiztem, nem is rosszul. Mennyit készültem rá... nem sokat. :D Többet kellett volna matekból meg fizikából, khm. Nyáron aránylag sokat buliztam (a piactéri vedelések is annak számítanak, ráadásul azok voltak a legjobbak), ittam, hánytam, torkom szakadtából énekeltem hogy ámabárbigörl, rúdtáncoltam, még ha néha az általános szar idő kedvemet is szegte. Aztán júliusban a hír, hogy fölvettek a Z1etM-re. Augusztusban a sötétvölgyi sátrazás, szeptemberben a Budára költözés... az a sok új ember, idegen környezet... azt hittem, sosem szokom meg. De azt hiszem, már itthon érzem magam a kollégiumban, nagyjából a sulit is kiismertem, az emberek pedig... némelyik nagyon gyerekes, és meglátszik hogy négy évvel idősebb vagyok náluk, de némelyik szinte érettebb a koránál. Sok haverom lett, és valahol jó, hogy sosem vagyok egyedül... mindig van kivel elszívni egy cigit, inni valamit, váltani pár szót, kölcsönkérni vagy kölcsönadni valamit... és sok új barátot is találtam itt, meg hát itt volt Zita is, akit ugye már régebbről ismerek, aztán jött Folyosótárs, akitől mára a mindennapjaim részévé vált a "napi vizit", nélküle mégse lenne ugyanaz minden. :) Vagy Márk és Melinda, akik mindig fölvidítottak, és végül de nem utolsó sorban Tábornok, aki úgy levett a lábamról, hogy! A modora, a megjelenése, a frizurája, a hosszú körmei, a mosolya, minden. Időközben a Zolival való kapcsolatom lassan válságba jutott. Sose volt ez olyan irigylésre méltó, de amióta fölköltöztem ide, csak még jobban eltávolodtunk egymástól. Főleg az első két hónapban. Utána már nem érdekelt annyira, most meg... áh! Valaki mindig jött, hogy ne legyek magányos, és eddig simán belefértek a barátság kategóriába, aztán egy szép novemberi napon egy facebook-os beszélgetéssel elkezdődött egy olyan folyamat, ami mindent megváltoztatott. Úgy érzem, mintha el lennék varázsolva, lebegnék, és olyasmit nem merek elmondani, ami talán nem is igaz. Nem vagyok szent, ez tény. És ezen az se változtat, hogy más még kevésbé az. Ha lenne glóriám, az idei évvel egyre fényesebb lett volna, csak aztán darabjaira törte volna szét az a két koromfekete szarv, ami mostanában a helyébe léphetett. Magam se tudom, hogy mit akarok. A 2010-es év a sikerek és a válaszok éve volt. Félek, hogy a 2011-es már a kudarcoké és a kérdéseké lesz.