Lehet, hogy ez most képmutatónak fog hatni, de undorítónak tartom, amit némelyek művelnek. Az egyik héten még kisgyerekként bőgnek az elvesztett, tökéletes és eszményi barátjuk/barátnőjük után, és két hét múlva piff... mintha elvágták volna az egészet, már ugyanolyan boldogok valaki mással, csacsognak, nyáladzanak, gügyögnek, és tele van velük a fészbuk. Nem egy, nem két ilyen embert látok. De ők szerelmesek. Mert higgyük el, ez már az igazi, a nagy ő. Akárcsak az előtte lévő, meg az az előtti, és az az előtti, stb. Eddig egy srácon láttam hogy tényleg odavan, de ezek után már kíváncsi vagyok, hogy meddig fog tartani. Kérdem, mit tudnak ezek a szerelemről?! Látsz egy jó segget vagy egy szép arcot, sokat gondolsz rá, és ezt elnevezed szerelemnek. Nem vagyok valami nagy filozófus, de a szerelem bazira nem ez. Ez vonzalom. Szívem szerint szájon csapnám az összeset, hogy mégis mit tudnak ők a komoly, mély érzelmekről? Hogy merészelik szerelemnek nevezni azt a bárgyú kis zsibbadást? Ehh... mai fiatalok... mit tudnak ezek a szívgörcsről?! :D