Végre, a határidő előtt hat órával sikerült leadnom a kollégiumi jelentkezést. Nehéz szülés volt, meg kell hagyni. Még csak szerda van, de már utálom ezt a hetet. Festés miatt totál ki kell pakolnunk Tesómmal azt a szobát, ahol mi alszunk, még nekem a neheze hátravan. Ezzel a kurva jelentkezéssel is megszenvedtem, okiratok megszerzése, lakcímmódosítgatások, szkennelések, debazmegígynemjóakkormégegyszer, gépen nem találom... de már kiírta, hogy minden stimmel, jelentkezés beadva. Azt nem írja, hogy mikor kapok visszajelzést, de augusztus 25-ig lehet fellebbezni, tehát gondolom még az előtt. A (kreált?) problémákra tegnap Zoli még rátett egy lapáttal. Tudom, hogy csúnya dolog más holmijában matatni, majd rá is csapok érte a kezemre, amint lesz időm, és mondom, hogy "ejnye Szilvi, hát szabad ilyet?!". Na szóval lényeg a lényeg: egy pár percre kettesben maradtam az irattartójával. Tudjátok, amiben a személyije van, meg ilyesmik. Kíváncsi lettem, hogy vajon kiszedte-e már onnan a volt menyasszonya fényképét? Hát nem. Egyszer már az orrom alá nyomta, hogy "ez nem tudom, miért van még mindig nálam", de azt hittem, hogy ha nem is dobta el, mert nem kell eldobnia, de legalább már nem hordja magánál. Hát ez van, megint pofára estem. Ilyenkor gondolkodom el rajta nagyon, hogy tényleg ilyen srác kell nekem? Aki kb. ha már a sírás kerülget, akkor mutatja ki, hogy tényleg szeret? Aki a barátnőmet megdícséri, hogy jól néz ki, de ha én három órán keresztül baszakodok, hogy kinézzek valahogy, nem kapok még egy mosolyt se? Aki az exe képét magánál tartja, rólam még a telefonjában sincs egy fotó sem? Aki kb. leszarja, hogy mi lesz a jövővel, a jövőnkkel? Valamiért most ott tartok, hogy abban reménykedem, hogy a Z1etMen találok magamnak valaki mást. Vagy nem tudom. Nem tudok én már semmit! Azt se, hogy akarom-e ezt az egészet. Az a baj, hogy még mindig abba a bőrkabátos, hosszú hajú Péló Barnába vagyok szerelmes, akivel még szaladtunk a buszhoz, aki lemérte, hogy mennyi ideig böfögök folyamatosan, aki fogta a kezem, aki... aki azelőtt volt, hogy az a büdös kurva tönkretette volna! Akinek én hálás lehetek, mert mittudoménmár, valamit mondott. Tényleg, bazihálás vagyok, szétbasz a hála. Ki is veszem az iratai közül a képét, és körbecsókolom. Tegnap tényleg filóztam rajta, hogy kilopom, és az első csatornába belevágom. Kíváncsi lennék, vajon számonkérné-e rajtam? :D Na de mindegy, jön még kutyára úthenger. Két idézet jut eszembe:

"Szemedbe néznek, úgy mondják,
Mégsem hiszed el, tudod jól, hogy hazugság.
Ígéretre kérlek, kimondanod fáj,
Magadnak sem hiszel, ez az igazság!"

/193. Cella/

"Bárkitől kérem is számon,
Én adtam oda az álmom,
Én hagytam, hogy elvegyék."

/Rómeó Vérzik/

Meg álmodtam is. Hogy Szegedre vettek föl magyarra, és itt a kisTecsóban akartam venni valamit, és Carlos is ott bolyongott. Tél volt, kabát volt mindkettőnkön. Oda akartam menni hozzá, hogy "képzelje tanár úr, fölvettek Szegedre", de hiába kerestem nem találtam. Valahogy Zoli is benne volt ezzel a képes dologgal kapcsolatban. Azt hiszem úgy, hogy ültünk a műhelyben egymással szemben, a kezemben volt az a fénykép, és csak néztem, valamiért nem tudtam levenni a szemem a gyűlölt nőszemélyről. De még eldobni se tudtam! Mintha a világ másik feléről is az arcomba akarna röhögni. Aztán valamit nagyon meg akartam találni, de már nem tudom, hogy mit, és akkor fölébredtem.