Bocs, hogy mostanában ilyen gyéren jelentkezem, de a hangulatom jobban ingadozik, mint egy terhes-klimaxos-hisztis-elmebeteg picsának. Kb. mint a sinus-görbe, de az ehhez képest nyílegyenes, sőt, nem is létezik. Nem tudom, mi van velem. Általában kurvajó a kedvem, de hajlamos vagyok a  befordulásra. Igazából félek. Főleg a jövőtől. Zolival messze kerülünk egymástól, és bár azt mondta, hogy ráérünk még ezen parázni, és hogy valahogy úgyis megoldjuk, azért jó lenne, ha nem veszíteném el harmadszorra is. Ennyire balfasz csak én lehetek. Szeretjük egymást, szó se róla, de néha még szorongok. Nem merem mondani neki, hogy szeretem. Nem azért, mert ne így érezném, hiszen amennyire ember rajongva imádhat egy másikat, úgy érzek iránta, ha nem jobban... csak nem tudom. Ha ő kimondja, akkor én is, de magamtól még nem megy. Néha azon filózok, hogy van-e bennünk egyáltalán valami közös. Régen volt, de igaza van abban, hogy újra meg kell ismernünk egymást. De valahogy mindig az a kép van előttem, ahogy Prosecturán odalépett hozzám, amikor olyan volt, mint akkor, nagyon nagyon régen, amikor megismertem, és még nem választottak el minket az évek és a múlt emlékképei, nem féltünk attól, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, minden friss volt és májusi... most néha ugyanolyanok vagyunk, mint akkor, néha meg mint két öregember, vagy inkább mint két kísértet. De legalább a sulival relatíve minden oké. Itthon már szerintem néhányan jobban várják, hogy lelépjek, mint én magam, pedig már tényleg ott tartok, hogy ölni tudnék érte. Vannak furcsa dolgok. De most kezdem látni, hogy tényleg megváltoztam az elmúlt pár évben. Talán előnyömre is. És mások is megváltoztak, volt, aki negatív irányban, és nem is kicsit... pénteken meg elvileg koncert a Ghostban. BorzAlom, meg... még nem tudjuk. Küldtem emilt a Pink Panthers egyik tagjának, és most várom a választ. Hehh, elgondolkodtam, mi változna meg, hogyha végre valahára... akik tudják, értik. Ez már nem vicces, ez már nem szar, ez már idegőrlő!