Tegnap este úgy volt, hogy itthon maradok, aztán egy hirtelen jött ötlettől vezérelve végülis Tesómostól eljutottunk Pécsre Tankcsapda koncertre. Nem volt rossz, bár csomó új számot játszottak, és a régi klasszikusok közül annyit nem. Schilli hozott-vitt minket, de jött Illés és Gábor is. Koncert után iszogattunk még egy kicsit a kocsinál, aztán kitalálták, hogy menjünk le Toxic-ba. Jó. Menjünk. Akkor még viszonylag jó hangulatban voltam, és nem gondoltam volna, hogy lent rámtör a világfájdalom, hogy abba a környezetbe fogok csöppenni, amit gyűlölök születésem óta, és annak ellenére, hogy a barátomnak tartod magad, szartál a fejemre. Pedig egyszer kellett volna odajönnöd hozzám, egyetlen egyszer, mert kurvára gondolkodtam, hogy nem jó ez így, újra kéne kezdeni, talán újra bízhatnék benned, de most már végleg elment tőle a kedvem. Zoli se egy szentlélek, mert nem az, de lehet hogy még így is jobban járnék vele, mert... mert csak. Egy biztos: gecimód elment a kedvem Pécstől határozatlan időre, minden szempontból. Azon tűnődtem reggel hazafelé, hogy vajon szerettél-e valaha komolyan, úgy istenigazából, rajongásig akárkit? Tudod, mi az, hogy szerelem?