Az elmúlt 24 órában sorozatos és szinte töretlen pechszériám volt... tegnap délután Gábor közölte, hogy a buszon, amivel ment haza, fönt volt a kedvenc legjobb öribarinőm, Gyapjas, és Gábor véletlenül meghallotta, hogy ő is a Nemzetvédelmire akar menni. Megfogadtam, hogy hiába kerülök oda egy évvel később, már a legelső nap szigetelőszalaggal ragasztom föl a csajt három méter magasan a falra, és aki le meri szedni onnan, annak álmában minimum elvágom a torkát. Katalinánál este bekattant valami az agyában, mert üvöltözött, mint egy fába szorult féreg (aki tudja miért, na azért; aki meg nem tudja, így járt). Ma reggel suliba menet még mindig nyomott voltam, melegem volt, tekertem Rozit, éreztem, hogy lapos a kereke is. Suli előtt cigi, jött Dóricám, neki "elsírtam" bánatom, aztán bent a szokásos látvány: Carlos sehol (felügyelt az érettségin, mint később megtudtam), de a plázapicsák és a metroszexualitás díszpintyei csak úgy nyüzsögtek! Oda se neki, irány automata, kávé. Angolon kitöltöttem az adóbevallásom (szakmunkásösztöndíj meg diákmeló), aztán folytattam a vegetálást. Magyaron rájöttem, hogy teljesen fölösleges kötelezőt olvasni. Utoljára hetedikben volt a Kőbaltás ember fiai, most rákényszerültem, hogy elolvassam a Candidát (ne mondj semmit, tudom). A Robinsonra már nem volt időm két nap alatt. Oda se neki, hármas lett a dogám, fuccs az évvégi ötösnek. Délután kis Polip, de nem tudtunk sokat csocsózni, mert jöttek gyerekek matekkorrepetálásra. Nem akartunk a törtető tudomány útjába állni. Háromkor hívott Katalina, hogy azonnal APEH, adófaszom, kitölteni, leadni... megnyugtattam, hogy már minden megvan, csak be kell vinnem a postára. Utána bementem apukához, kérni tőle nyolcszáz pénzt, közben elbeszélgettünk a továbbtanulásról, és ekkor lettem megfosztva minden álmomtól:
én:   - ...szóval ahova érdemes menni, az a turisztika, építészmérnöki (mert úgyis fizikából akarok érettségizni, meg lehet nem ártana egy emelt matek is), egészségügy (de még a tűktől is irtózom), nemzetvédelem...
apuka:   - ...meg a jog se lenne rossz ötlet. Nehéz, de megéri. A nemzetvédelmire nem vennének föl.
én:   - Így most nem, de kicsit jobban odateszem magam a tanulás terén, meg nekiállok edzeni, akkor csak-csak...
apuka:   - Nem az, hanem hogy tartós betegeket nem alkalmaznak, te ott már eleve kihullanál. Ha elvégeznéd az egyetemet, akkor se tudnál itt elhelyezkedni. A műtétek meg minden...
Ezt követte, hogy talán ha felmennénk Pestre az orvoshoz, aki anno operált, talán tudna valamit kezdeni azzal, hogy ne legyek tartósan betegnek nyilvánítva, de mondtam faternak, hogy azzal valószínűleg nem sokra mennénk, annyit nem ér az egész. Majd megyek máshova. Meg akkor elesnék az emelt családi pótléktól és a közgyógytól (főleg ha egyszer rászánnám magam, és elmennék kiváltatni az igazolványomat). Szóval magamban megsirattam szegény pici összetört álmomat, és átkoztam magam körül mindent, hogy ennek az álomnak a darabkáit az esküdt ellenségem fogja összegyúrni, és újra megépíteni. Miért pont ő?! Bár délután Gábor megnyugtatott, hogy ha tényleg így van, akkor Gyapjas se mehet nemzetire, mert neki a tüdejével van valami gebasz. Kövezzetek meg, de megnyugodtam tőle. Egyszer ígyis-úgyis szétverem. Szóval igen, találkoztam ma is Gáborral, utána randi Nyuszuval, haza... és a mai napomat megkoronázandó, felhívott Katalina (szerencsémre kimentek a tanyára), hogy mi a szart hazudozok, hogy már rég kitöltöttem az adóbevallásomat, mikor apuka azt mondta neki, hogy azért mentem be hozzá, hogy segítsen nekem. Gondolom szegénykém nem akarta hogy Kati tudja, hogy pénzt kértem tőle (nyócszázat). Tudom, hogy csak jót akart, de hiába próbáltam Katalinának elmagyarázni a telefonba, hogy ez nem így van, nem hagyott szóhoz jutni. Megint kiabálás, sírógörcs, meg kisfaszom. Elmagyaráztam nagy nehezen Tesómnak, hogy mi az ábra, megpróbáltam felhívni apukát, de Katalina vette föl, nem tudtam vele beszélni. Aztán utána már Cintia hívta föl, és elmagyarázta neki, hogy was meg merre. Utána egyből higgadtabban beszélt velem is, nem haragszom rá. Nem mondom, hogy jólesett, mert nem (szokásos kidoblakitthonról-szöveg), de le se szarom. Szombaton meg az vesse rám a legelső követ, aki ellenzi, hogy bebasszak, mint a vadökrök.