PatkányBlog

Erre péntek délután gondoltam, amikor megbeszéltük Tesómmal, Izussal és Juditkával, hogy estefelé beülünk a város egyik cukrászdájába dumálni egy jót. Még nem voltam ott, Tesóm mesélte, hogy mennyire jó hely, finomak a cuccok, kellemes a légkör... csak a délután gyilkos, mert a környékbeli fiatal anyukák napközinek használják. Beviszik Zéténykét meg Rékucit, kérnek egy gombóc fagyit 170.- forintért, és azt szépen órák alatt elnyalogatják, miközben az istencsapása kölykeik hangoskodnak, futkároznak; amit igazából nem is lehet felróni nekik, hiszen gyerekek, csak mindezt nem itt kéne. Először furcsálltam is, hogy miért vannak kirakva gyerekjátékok meg kis gyerekszékek, hát de végtére is cukrászdába járnak családos emberek is. Más kérdés, ha valaki összekeveri az óvodával vagy a játszótérrel. Persze jöttek is a sztorik, hogy kinek milyen élménye-kalandja volt már ott a kisgyerekekkel. Világos, hogy a személyzet nem fog szólni a (potenciálisan) fizető vendégnek, hogy vigye a neveletlen porontyait a kétszáz méterrel arrébb lévő hatalmas játszótérre így a kellemes tavaszi időben, hiszen az tiszteletlenség, szinte látom lelki szemeimmel, ahogy Liberális Nevelési Elveket Valló Anyatigrisünk összeszorított szájjal a hóna alá csapja a málhazsáknyi retikült (tele gyerekholmikkal) és duzzogva elrángatja a csemetéit, az asztalon hagyva a félig nyammogott fagyistölcsért. Egyszer kedvem lenne elmenni oda úgy, hogy kifogjam ezt a délutáni csúcsforgalmat. Csak úgy... terepszemle gyanánt. Szóval igen, nekik alanyi joguk van mindenhez, mindenki köteles megérteni és elfogadni a vélt vagy valós problémáikat, és mindenben prioritást kell élvezniük... akárcsak a nyuggereknek (tisztelet a maroknyi kivételnek). Átadom a helyem a buszon, és nem fogom megvenni az utolsó terméket ha neki is épp az kell, és én tudom nélkülözni vagy máshol megvenni, nyitva tartom neki az ajtót, meg babámfasza, de amikor ezzel visszaél, akkor mindkettőt fel tudnám rúgni a vérbe, mint a dohányzó várandós nőt vagy a gyerekein szándékosan élősködő nyuggert. Nem szabad szülnöm és megöregednem. Szülni mondjuk nem is akarok, öregség... ahhoz már inkább lenne kedvem. Még ha néha, néha sokszor ki is van az összes faszom az egész világgal. Sok neveletlen kis szar. Na mindegy. Ha lejár a mosásom, kiteregetek, elmosogatok, és ha nem fog fájni a szétszurkált karom (jaaa, a bal az belilult amikor múlt héten elájultál, szúrjunk a jobba, tökmindegy, hogy ott alig érezzük az eret, de legalább beszarsz amikor belédvágom a tűt... áh, inkább szúrok a balba is) akkor vasalok is. Holnap labor, nem tudom meddig font bent enni a rosseb, vagy rájövök hogy mi a hiba, vagy rengeteg időt fogok elbaszni a keresgéléssel. Vissza kell kérnem Tábornoktól a belépőkártyát, el ne felejtsem. Tesóm a hét második felében Berlinbe megy a barátosnéjához, én Bonyhádra az enyémekhez, újabb néhány napnyi D. meg én. Lemaradok az egyetemi napokról, de szerintem már régen szartam le valamit ekkora méla undorral ennyire magasról, mint most ezt, főleg a tavalyi szemétszedős műsoruk után. Várom az augusztust, mint a messiást.