PatkányBlog

Nem sokkal azután történt, hogy elindultam Tábornoktól vissza Kőbányára. Még Kriszék boltjáig se jutottam el, mikor észrevettem, hogy egy valamiért ismerős idegen alak megy át az úttesten. Ahogy megálltam rágyújtani, a szemem sarkából láttam, hogy az alak a túloldalon megáll, visszanéz, visszafordul, és megáll előttem. Hosszú szőke haja csillogott a villanyfényben, zöld szemei úgy villogtak, mint egy lesben álló macskáé. Furcsa, hogy ilyen sötétben és ilyen messziről is kiszúrt. Nem így képzeltem el az első személyes találkozást, fáradt voltam és szörnyen topis. Bár várható volt hogy hamar összefutunk... minden esetre volt olyan úriember, hogy nem vette az irányt a kollégium felé, hanem kikísért a villamoshoz, még meg is várta velem. Váltottunk néhány szót semleges témákról, én meg mint valami szűzlány hol rá se mertem nézni, hol le se tudtam venni róla a szemem. A sors különös fintora, hogy visszaérve Petiékhez felmentem egy szokásos blogoldalra, ahol egy történetet olvastam egy Szilvi nevű, mások által laza erkölcsűnek tartott lányról, és két fiúról: az egyiket Balázsnak, a másikat Gábornak hívják. A történet végén persze Szilvi jött ki szarul a dologból. Az biztos, hogy ha ezzel a fiúval lenne valaha is valami, elmondanám Tábornoknak. Jogom lenne hozzá, mármint a történéshez... na és lehetőségem rá? Szeretem Tábornokot, komolyan, tudom. Most kimondottan rendben is van köztünk minden.
De ez a fiú ma búcsúzóul ismét rámmosolygott, mert... mert nem tudom. Percek alatt zajlott le az egész. Annyit mondott a végén, hogy vigyázzak, mert messziről kiszúr. Vagy valami ilyesmit.