Kedves gyerekek! Ma elmesélem nektek egy álmom, de csak akkor, ha nem ijedek meg.
Lényeg a lényeg: mostanában sorozatosan rosszakat álmodok. Tegnapelőtt is valami baromság volt... ja, hogy vizsgáztam egy olyan fiatal tanárnál, akitől egyébként konkrétan félek. Álmomban tudtam, hogy nem vettem föl nála se a vizsgát, de még az órát se, csak bementem, mert Tábornok megkért. Az ám, aztán az ürge a karomnál fogva cibált ki, hogy takarodjak, nekem semmi jogom ott lenni, stb. Aztán szerencsére megszólalt a telefonébresztő. Tegnap este meg... nos, akkor azt álmodtam, hogy Tábornok meghalt. Elég életszerű álom volt. Nem emlékszem a részletekre, csak arra, hogy állok valami forgalmas út mellett, talán egy buszmegállóban, százágra süt a Nap, és borzasztóan szomorú és feszült vagyok, azt kérdezgetem magamtól, hogy mi lesz most velem, egyedül maradtam, nincs már többé édes Balázs... valahova talán még mentem is, de csak kattogtam, hogy nem, már nincs többé, soha soha többé... aztán valahogy kiderült, hogy csak elutazott, de nemsokára jön vissza, vagy ilyesmi... de ez az álom megbélyegezte az egész napomat. Szerencsére jól van, nincs semmi baja, hétvégén meg fönt is marad velem. :)
Egyébként már ugye itt vagyok Tétényben. Szobatársaim aranyosak, bár tegnap hajnal kettőkor már majdnem véresre dörömböltem a kezeimet, mert belülről benne hagyták a kulcsot a zárban. Egy szerencséjük volt, hogy túlságosan el voltam fáradva ahhoz, hogy leüvöltsem a hajukat, de Istenemre mondom, nem sok választott el tőle. Sűrű bocsánatkérések akkor is, reggel is, és mindenki boldog. Meló megy, remélem a suli is. Elég fáradt vagyok mostanság. Talán ezért álmodok badarságokat.