Igazából szeretem a szeptembert. Zoli nem értette, amikor elmagyaráztam neki, hogy azért, mert bár csodaszép, és még meleg van, és az ember újra találkozik a régi barátaival, van benne valami szomorkás, mert valami elmúlik, ami helyett viszont kezdődik egy új dolog. Ez amolyan törvényszerűség. De a szeptember szép. Főleg ha nem hallom a Szerelmes punk dalát. Szeptember volt, amikor először tudatosult bennem, hogy tovább kell lépnem, és rá három évre szintén szeptember volt, amikor rájöttem, hogy nem megy. És itt van a mostani. Tegnap este elolvastam a tavalyi bejegyzéseimet. Messzinek tartottam azt a jövőt, amit most élek, sőt, elérhetetlennek. Hogy egyetem, meg Zoli... valamennyit küzdöttem értük, de megérte. Föl akarok menni a kilátóhoz, meg a kápolnához, hogy egy kicsit egyedül legyek, hogy senki ne nyösztessen, hogy most ide menjünk, vagy oda. Kint nagyon fúj a szél, este le is megyek Izával, és ha nagyobb lenne a város, szívesen sétálnék egy nagyot. Csak úgy. Most eszembe jutott az első szeptemberem az iskolában, általános elsőben. Ültem a kis faházban és néztem a mellettünk lévő EÜ kollégiumot, ahol a "nagylányok" ültek az ablakban, beszélgettek, meg minden... azon gondolkodtam, hogy milyen jó lehet nekik, hogy már olyan nagyok, szépek és önállóak. Most belekóstolhatok. Biztos vagyok benne, hogy jó lesz, csak hát Tesóm meg Zoli nagyon fognak hiányozni. Furcsa lesz nélkülük, nem lesz aki helyretesz, vigyáz rám, lebasz, megvígasztal, megvéd... Zoli felől meg... na! Remélem ma tudunk találkozni. Fun, mert lehet, hogy már vasárnap föl kéne költöznöm Budapestre, viszont a kollégiumba még nem lehet, ergo csöveznem kéne valakinél... majd beszélek faterral, hogy mi legyen... hirtelen jött, még tényleg maradnék egy kicsit, csak hogy mindenkit magamhoz ölelhessek, és megmondjam nekik, hogy milyen sokat jelentenek, és találkozzunk, ha hazajövök. Fogni akarom a kezüket a buszpályaudvaron a búcsúzáskor, integetni nekik kilométereken át, amíg fejbe nem csap egy villanyoszlop, és naponta félórákat csacsogni telefonon... ez utóbbi mondjuk tuti meglesz. A szeptember magával ragadja az embert, ilyenkor remekül lehet nosztalgiázni a barátokkal, haverokkal, meg lehet erősíteni a minket összekötő kapcsokat... a szeptember az egy mágikus hónap.