Na szóval a gólyatábor. Vasárnap reggel indult a buszom Pestre, úgyhogy négy órát tudtam aludni. Tudom, az én hibám hogy későn, illetve korán reggel feküdtem le, de hát ha egyszer ideges voltam, és nem bírtam aludni... na de oda se neki, szerencsére Levente jobb kedvre derített msn-en. A Népligetben lementem a metróhoz, meg is láttam egy kis csapatot sátrakkal meg hálózsákokkal, na mondom akkor biztosan ők lesznek azok, hát mentem utánuk, mert finn gomb se volt, hogy melyik irányba induljak el. Na, hát ügyesen ki is értünk a Keletibe, ahol némi idő elteltével megtudtam, hogy ők valami középiskolai osztálykirándulók. Jó, rendben. Felhívtam az egyik szervezőt, ő eligazított, és végre megtaláltam a saját kis csapatomat. Elég korán érkeztem, kevesen voltak még, ők is főleg szervezők, de nagyon jó fejek voltak, meg kedvesek és aranyosak, egyből jól éreztem magam velük. Kettő után indultunk el Sátoraljaújhelyre, a vonaton volt zenélés, evés-ivás, lerészegedés, Télapó, meg minden egyéb. Este lett már, mire a táborhelyre értünk, de egy nagyon kedves, és megjegyzem: állati helyes srác segített fölállítani a sátramat. Ja, egyébként a férfifelhozatal egész megnyugtató volt. Szóval úgy kellemesen el lehetett legeltetni a szemeket. Tábortűz, kaja, kicsit hátrébb ültem le, valamiért nem volt nagy kedvem a részegen éneklők táborát szaporítani, főleg mert józan voltam. Másnap indultunk, megmásztuk a Milicet, azt hittem, sose érünk föl. Közben az egyik felsőbbéves ivott és borult, végül a detoxban kötött ki, de egyébként azokon a zergebaszta, úttalan utakon szerintem nem volt olyan, aki legalább egyszer el ne taknyolt volna. Nekem is sikerült, csak egyszer méláztam el, és nem néztem a lábam elé... de este már visszaértünk a sátrakhoz, kicsit segítettem krumplit darabolni, és bár hulla fáradt voltam (kb. 18 km-et mentünk hegynek föl és völgynek le), vacsora csak éjfél után lett. Kedden már volt túraválasztási lehetőség: kocsmatúra. Nekem való. Nem azért, hogy berúgjak, csak mert az nyugis. Egy szó mint száz: kedden éreztem magam a legjobban! :) Mindenkivel lehetett beszélgetni, volt akit már mindenki le akart csapni, de ő asszem nem is a mi csapatunkkal jött. Este aztán mire odaértünk nemistudomhova, már hozták elém a söröket meg a töményeket, a végén úgy énekeltem, hogy nem ismertem magamra. Ennek meg lett a böjtje: négyen lemaradtunk és eltévedtünk. Sisnyát-erdőt megjárva nagy nehezen az utánunk jövők segítségével megtaláltuk a táborhelyet. Abban már biztos voltam, hogy vacsora nem marad... hát tévedtem, akkorra még el se készült. Egyébként hódolatom a szakácsnak, mert nagyon finomakat főzött. Viszont rossz volt minden hajnalban fölébredni arra, hogy fázom, hiába volt rajtam ruha, hálózsák, meg törölköző alattam. A lábaim kicsit még most is fájnak, de hát nem az ilyen túrákhoz vagyok szokva. Elgondolkodtam rajta, hogy ha mi, gyönge fizikusok ilyet kaptunk, milyen lehetett a nemzetvédelmiseknek? Ha volt térerőnk, tudtam beszélni faterral meg Tesómmal, egyszer első nap még Zolival is, volt oly kedves és fölhívott. Meg tegnap este, de vagy szar volt a vonal, vagy nem szólt semmit, de kussolt a telefon, én meg lecsaptam a picsába, és kikapcsoltam, hogy ne bosszantson. Ja, még a hazautam volt mókás. Kettő előtt indult a vonatom Pestre, négy órát zötyögtem, az elején majdnem el is aludtam, ha egy jószándékú ember nem rázott volna föl, hogy meddig megyek, mert ha Miskolcig, akkor ott vagyunk. Nem gond. Pesten sikerült elverekednem a Népligetbe, csak épp nem volt pénzem buszjegyre. Már nekiálltam lejmolni, amikor mondta valaki, hogy van lent kártyaautomata. Régen örültem már pénznek ennyire. Jegyem is lett, meg kajálni is tudtam, már mardosott az éhség. Végül aztán szűk kilenc óra buszozás, metrózás, gyalogolás és vonatozás után hazaértem, és most itt vagyok. Jóllakva, idegesen, mert Zoltán ki van kapcsolva. Nyolcadikán költözöm Budára, szerencsére Zita elintézte, hogy szobatársak legyünk, amit ezúton is nagyon-nagyon köszönök, és igyekszem, hogy ne bánd meg! :D Lehet, hogy hamar szingli leszek, lehet hogy nem, de ebbe ne menjünk bele, mert nem azért írok a kapcsolatomról, hanem azért, hogy kiírjam magamból.