Most éppen ez jutott eszembe. Az emberben nyomot hagynak. Ha nem is az összes, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek volt legalább egy olyan régi barátja vagy barátnője, aki különleges hatással volt rá, akármilyen értelemben. Az enyém természetesen Zoli. A többiek meg... Gyuszika volt az első, három napig tartott, de mégiscsak az első volt. Aztán Joci, kamaszkorom nagy szerelme, aki mellett megtanultam, hogy soha a büdös életben ne bízzak meg diszkós pasikban, és hogy a drogosok szemét, aljas, képmutató árulók, akik egy gramm fűért az anyjukat is eladnák. Ott volt még M. Gábor, aki szart rám jó magasról, szintén diszkós... ehh. Zoli először, amikor elsőre hittem valakiről azt, hogy szeret (tévedtem, naná). L. Gábor, a feltörekvő anyuci-kedvence értelmiségi, aki korántsem olyan ártatlan, mint ahogy azt az ember hinné. Mocskos kis titka van. Zoli másodszor... a nagy szerelem... sohasem fogom elfelejteni. Volt előtte még jóval egy rövid ideig egy másik Zolikám is, szintén diszkós, de legalább nem narkózott. Ehelyett belezúgott az egyik barátnőmbe, és úgy vágtam ki, mint macskát szarni. És most van Gábor, immár jó ideje. Akik régóta olvassák eme kis blogot, nyomon követhették az egész kapcsolatunkat. Akik meg személyesen ismernek engem/minket, pláne. Most megint olyan, mint régen, ezt csupa jó értelemben mondom. Várom már Pollent... lehet hogy Tesóm és Iza is jönnek, bár lenne még jó pár arc, akiknek nagyon örülnék (kétyiek, Nyuszu, Tanti, és még sorolhatnám). Gondoljátok meg! :D