Most, hogy már csak én vagyok ébren a családból, elcsendesül körülöttem a lakás, és csak a dús sötétség vesz körbe minden irányból (leszámítva a monitor és a kislámpa fényét), rájöttem, hogy körém mindig egy bazinagy társaság és figyelem kell, hogy ne érezzem magam egyedül. Ez önző dolog, tudom, de tedd a szívedre a kezed, drága olvasó, és mondd ki úgy, hogy te soha nem érezted így. Talán azért vagyok ilyen, amilyen lettem, kívül-belül deTo, vagy Szilvi, vagy Hülye, mert ettől érzem jobban magam. Minek kövessem a divatot? Inkább járom három évig egy garnitúra göncben (kb. ilyen gyakran frissítem a ruhatáram), de legalább van rajtam valami változatos, és tudom hogy nem engedhetem meg magamnak a miniszoknyát, vagy a csípőnacit, hasvillantós pólót, szemfestéket, satöbbi, mert cefetül áll. Valahogy most konkrétan egy darab szarnak érzem magam. Azt hiszem, ezért szeretek iskolában és Polipnál lenni, mert ott a többiek elterelik erről a tényről a figyelmem, jól el tudunk beszélgetni vagy röhögcsélni, vagy akármit csinálni, legalább addig is elfelejtem, hogy az egyik legértéktelenebb szürke pont vagyok az egész bolygón. Elvágnám a saját torkom ha azon múlna, hogy újra megszülethessek, és mennyi, mennyi mindent másképp csinálnék! De legalább most úgy látszik, itthon minden rendben. Ettől függetlenül el akarok menni innen jó messzire, hogy magam mögött hagyhassam az eltékozolt éveimet, mert mindenki ezt teszi... meg ne kérdezd, persze hogy hiányoznának a barátaim. Tuti, hogy ha fölvesznek az egyetemre (halott ügy), akkor havonta talán egyszer fogok hazajönni. Gazdaságosabb is, meg aztán mindenkinek jót tenne. A távolság minden kapcsolatot megszépít. Valahogy most mégiscsak a 21-i PiCsa koncertet várom... kerüljön amibe kerül, de én olyan mocskosul berúgok, mint az állat! Igen, attól is jobban érzem magam! Már előre félek, hogy Gábor egész este a fejemre se fog szarni, de ha betoppan Miss Konkurencia, akkor körülötte fog lebzselni. Érthető, ő friss hús, tizenhét éves, én meg már huszonegy éves vén szatyor, aki hisztizik, tahó, népszerűtlen, nem tud és sokszor nem is akar annyit inni, mint az a másik, nem olyan a haja, trampli, nincs olyan édesen huncut kis mosolya, és mindezt megkoronázandó: totál aszimmetrikus (ezért neveztek nyomoréknak is), kiégett, és szarkalábak vannak a szeme körül, nem nagy buliarc, inkább leül és magába fordul, gondolkodik az élet és halál kérdésein... mert ilyen vagyok, a gondolataim azon kevés dolog közé tartoznak, amiket senki nem vehet el tőlem, és csak az enyémek! Basszus, komolyan azt hitte, hogy nem veszem észre, milyen szemekkel néznek egymásra? És igen, ilyenkor baromira feltámad bennem az ösztön, hogy azért nem illik nős ember után kajtatni, ergo milyen barátnő az olyan, aki ráhajt a másik barátjára? Ezen már ki voltam akadva egy másik lány miatt múlt tavasszal is, asszem megint itt az ideje. Ráadásul ott van a 14-i majosi koncert, amire nem tudok elmenni, mert nem leszünk itthon... Gyapjas kis kurva bizonyára ott fogja kelletni a picsáját, és én nem leszek ott, hogy jól belerúghassak! Nem, mert elvárnak tőlem ezt-azt, amiknek meg kell felelni, és fel kell emelnem a fejem, és az évek múlásával lassacskán be kell illeszkednem abba a társadalomba, amit szánalmasnak és gyomorforgatónak tartok... ha életben akarok maradni. A helyzet pedig akármilyen szar is, meghalni nincs kedvem. Szóval PiCsán muszáj lesz nyitva tartanom a szemeim, és az első gyanús jelre lecsapok, egyikre jobb, másikra bal kézzel. Várom már a jövő tanévet... végre megint végzős leszek, végre megint lesz szalagtűző (Révai-szempont), végre leérettségizhetek, és főként: végre elhúzhatom a beleimet ebből a kurva porfészekből, ahol se élni, se halni nem érdemes! Legszívesebben Londonig meg se állnék... szégyellem hogy magyar vagyok, hogy a népemnek elment a józan esze, mert jó szokás szerint mindenen csak rinyálni tud, de az új ötletekre nem vevő, inkább elsüllyed a saját mocskában, minthogy változtasson... és ha már megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is... el van baszva az egész rendszer, az adóügy, az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra (talán az annyira nem), a mentalitás, és főleg a jövőnk. Nem a kormányt hibáztatom, hanem az elmúlt száz évet. A valagunkra csaptak a fritzek, a ruszkik, mire végre eljutottunk volna oda, hogy a maradék kis országocskánkat végre fejlesszük, mert demokratikus köztársaság lettünk, azóta mindenki csak szart kever, uszít, széthúz... hát ne csodálkozzunk, ha száz év múlva már semmiféle Magyarország nem fog létezni, se kicsi, se nagy! Mert úgy látszik, hogy ennyit érünk! Ha valakinek, akárkinek támadna egy jó ötlete, akkor az ország felének nem fog tetszeni. Soha nem lesz egyetértés, ezért nem fogunk fejlődni, és ezért fogunk cigányuralom alá kerülni, mert ők kiröhögik a mi harcunkat egymással, és szépen felülkerekednek rajtunk. De oda se neki, fordított helyzetben mi is ezt tennénk. Csak mi, magyarok széthúzunk, és nem tehetjük meg, képtelenek vagyunk az együttműködésre, mint a dedósok. Na, ezért lennék én inkább hottentotta, mint magyar. Amíg ki nem költözök ebből az országból, gyűlölni fogom magam, gyűlölni fogom a környezetem, és undorodni fogok az egész létezésemtől. A tolerancia teljes hiánya uralkodik az országban, itt még azért is kinéznek egy csomóan, mert rövid hajam van (ez pedig így fog maradni)... ezért inkább lennék egy senkiházi szakvendégmunkás külföldön, ahol senki nem kérdőjelezi meg, hogy miből veszek új lakást... itthon már az is gyanús lenne, ha új biciklit vennék, pedig az már nem ártana. Bennem van a hiba?